Lakatos Róbert és a Rév: Révület
"Játszottam például Budapesten, Párizsban, New-Yorkban mint komolyzenész, ugyanakkor játszottam Komáromban, Zsigárdon, Széken mint népzenész. Korábban gyakran kérdeztem önmagamtól, mi is vagyok valójában: komolyzenész avagy népzenész? Ma már tudom a választ. Egyszerűen csak zenész vagyok, aki szereti a szép muzsikát. Úgy érzem, most jött el az a pillanat, amikor a zenekar legbensőbb hangzásvilágával szólíthatja meg a hallgatóit. Nem létezik, csak a jó és a rossz zene. Hiteles és a hiteltelen előadó. Mindez pedig függetlenül a zenei stílustól." /Lakatos Róbert/
Amíg a Lakatos Róbert és zenésztársai korábbi két lemezükön a komolyzene és a népzene közötti átfedéseket keresték, addig az idén megjelent új anyagon, ami a Révület címet kapta, újabb zenei világok felé nyitnak. Mint a korábbi RÉV albumokon itt is szembetűnő az izgalmas szerkesztés és a zenei szabadság.
Hallhatunk rajta autentikus népzenét, balkáni hangulatot tükröző kompozíciót, török népdalfeldolgozást, sőt rapet is, amely szövege egy régi népi gyermekmondókára épül. Lakatos Róbert életre hívója és vezetője az elmúlt évek sikeres zenei vállalkozásának a Rendhagyó Prímástalálkozónak is.
Lakatos Róbert - hegedű (2, 4, 7), brácsa (1, 3 5, 6, 7), Korpás Éva - ének (2, 4, 5, 6), Takács Ádám - hegedű (4, 6), Kuti Sándor - cimbalom (4), Mester László - brácsa (2, 3, 5, 6), Hanusz Zoltán - brácsa (4, 5), gitár (3, 6), nagybőgő (2), Lelkes Tibor - nagybőgő (1, 3, 4, 5, 6), harmonika (2)
Közreműködnek: Balogh Kálmán - cimbalom (3, 5, 6), Madarász András - rhodes piano (1, 5), programing (5), Pál István „Szalonna” - hegedű (2), Lakatos Lili - ének (7), Lelkes Péter - rap (7), Gál Tamás - ének (3), Varjú Attila - dob (1, 7)
1. Osztináto (Lakatos Róbert)
2. Csárdás és szapora Kalotaszegről (trad)
3. A szerelem oly madárka (trad. szöveg: Gál Tamás)
4. Bodrogközi muzsika (trad)
5. Sír a szemem hull a könnyem (trad. arr. Lakatos Róbert)
6. Oglanin Elinde (trad. arr. Lakatos Róbert)
7. Szúnyog dal (Lakatos Róbert – Madarász András – Lelkes Péter)