FA 371-2
2016, Fonó
Vonalkód: 5998048537129
Ár:
3000Ft (9 EUR)

Lajkó Félix zenéje mindazon zenei hagyományokból gazdagon merít, melyek kiskorától befolyásolták mindennapjait, ez pedig a folk; a Vajdaságban megismert népzenék, úgy a magyar, a cigány, vagy akár a román népzene is. A Most jöttem című lemezen a hegedű- és citeravirtuóz variációit hallhatjuk folk témákra, olyan remek énekesekkel, mint Palya Bea, Tintér Gabriella és Csizmadia Anna és olyan zenésztársakkal mint Porteleki László, Brasnyó Antal és Szabó Csobán Gergő. A Lajkó Félix Folk először a művész 40. születésnapjéra rendezett Lajkó Félix-maratonon mutatkozott be a Müpában 2015 februárjában. Azóta több emlékezetes koncerten formálódott a zenei anyag, amely most lemezre is került a Fonó gondozásában.


“A Folk produkcióban így a népzenész barátokkal, az énekesekkel együtt sikerült egy olyan pörgő, végig táncolható műsort összehozni, ahol vagy a virtuozitás, vagy a hegedűk, vagy a citera szólói, vagy az énekesnők egyedisége írja felül a pillanatokat. Persze a “nagyszám” itt is a finálé, amikor együtt énekelnek a lányok, olyan melódiákat, melyeket aztán még napokig is dúdolgatunk.”

Lajkó Félix - hegedű, citera
Brasnyó Antal - brácsa
Szabó Csobán Gergő - nagybőgő
Közreműködik:
Porteleki László - hegedű
Csizmadia Anna - ének
Palya Bea - ének
Tintér Gabriella – ének

1. Még azt mondják 2.55
2. Verbunk 3.52
3. Harangszó 4.01
4. Kicsi madár 3.15
5. Mi zörög 4.21
6. Lassan kocsis 2.57
7. Elmegyek 2.50
8. Diófa 4.05
9. Szivaroztam 2.20
10. Most jöttem 4.23
11. Román 4.06
12. Zeng a szó 5.51

A koncert felvétele a Fonó Budai Zeneházban készült a Kultúrpart Stúdióban 2015-ben.
Felvétel, keverés: Kopcsik Márton, Nóniusz Gábor Bresaola Studios Budapest. Külön köszönet Major
Tibornak (Delta Classic) és az Audmax Kft-nek. Producer: Horváth László Borító kép: Czapári Katalin Fotó: Révész Róbert Nyomdai előkészítés: Kiss Dóra, Szilasi Marianne + © 2016 Fonó Budai Zeneház


Elérhető letöltések: