Fonó zenekar: Vadbarokk
A közelítések, azaz a műfajok közötti létező kapcsolódások feltárása, illetve megjelenítése motiválta nemrég megjelent, Vadbarokk című lemezük koncepciójának kialakítását. Az album alapgondolata abból a felismerésből fakad, amely szerint a népzenének a műzenére gyakorolt, számtalanszor elemezett hatása mellett a zene világát évszázadok óta formálja egy ezzel ellentétes irányú folyamat is.
A kései barokk idején, a Magyar Királyság területén a kor műzenéjének vonós-fafúvós-csembalós hangszeregyüttesei folkorizálódtak, azaz a hangszeres zeneszolgáltatást a falvakban is átvették a vonós alapú, esetenként itt is fafúvókkal, illetve a csembalót helyettesítő cimbalommal kiegészülő formációk.
„Lemezünkön a barokk kamarazenekarnak „megvadított”, népi változatai, valamint a mellettük tovább élő duda, vagy koboz hallhatók, többször olyan dallamokat, zenei témákat megszólaltatva, amelyek eredete is a kor műzenéjére mutat. Az itt hallható zenéket olyan hagyományőrző mestereinktől tanultuk, akik életvitelükkel, nem magas, de mély műveltségükkel még egészen közel álltak ahhoz az áhított állapothoz, amelyet harmóniának nevezünk.”
Navratil Andrea – ének (1, 3-4, 7-8, 10) Agócs Gergely – ének (1-3, 5, 8-10), duda(3), koboz(5) Gombai Tamás – hegedű (1-2, 4, 6, 8-10) Pál István „Szalonna” – hegedű (2, 4, 6, 8-10) Tárkány Kovács Bálint – cimbalom (1-2, 8-9) D. Tóth Sándor – brácsa (1-2, 4, 6, 8-10) Kürtösi Zsolt – bőgő (1-2, 4, 6, 8-10), harmónium (7) Közreműködnek: Andrejszki Judit – csembaló (10) Derecskei András – hegedű (1) Horváth Gyula – koboz(5) Szabó Zsolt – viola da gamba (10) Winkler Balázs – cink (10)
1. Preludium Örvénylő
2. Minarocka mlada
3. Szegfű, rózsa, rozmaring
4. Ha szívedben sok a bánat
5. Három katonaének
6. Magyar maestoso
7. Három istenes ének
8. Kebelembe
9. Ködnevelő szellő
10. Világ szája, szívnek zabolája Tobzódó