FA-502-2
Ár:
2000Ft (6 EUR)

Amikor a második bécsi döntés 1940-ben Erdély északi részét Magyarországhoz csatolta, az itt lakó románok közül sokan elhagyták szülőföldjüket, és a román fővárosban próbáltak szerencsét. A helybeli cigányzenészek egy része érdekeltté vált abban, hogy az erdélyi románok bukaresti kolóniájának zenei szükségleteit kielégítse, hiszen a stílusban és repertoárban teljesen eltérő havasalföldi zenészek nem voltak erre alkalmasak. Egy ilyen, Erdélyből áttelepült zenekar játékát rögzítették gramofonlemezekre 1941-ben Bukarestben a román népzenekutatók. A felvétel idején a bukaresti Nagypiac nevű tér vendéglőiben muzsikálgattak. Mindhárman tudtak hegedülni, kontrázni és bőgőzni, így felváltva játszották saját vidékük repertoárját a gyűjtés alkalmával, kölcsönösen kísérve egymást. A három zenész Erdély három különböző településéből, sőt különböző történelmi vármegyéjéből került Bukarestbe: Szászlekence (Beszterce-Naszód vm.), Melegföldvár (Szolnok-Doboka vm.) és Bonyha (Kis-Küküllő vm.). A felvételeket 1984-ben adta közre a bukaresti Etnológiai és Dialektológiai Kutatóintézet (Electrecord EPE 03319). A rögzítés idején 16 éves Buţ Oscar szászlekencei prímás ezen a lemezen mindössze 6 dallamot játszott. Ennyi tehát az a hangzó anyag, ami a Budatelke–Szászszentgyörgy szűkebb övezetét képviselő zenéből eddig megjelent.


1. Ungureşte rar 1:38
2. De ungurime 8:26
3. Ţigăneşte şi hărţag 8:32
4. Jocul miresii 1:49
5. Cigány halotti keservesek 4:17
6. Româneşte-n botă, ungureşte rar,
ungureşte des, bărbunc,târnăveană 8:26
7. Când ciobanul şi-a pierdut oile
(Mikor a pásztor elvesztette a juhait) 3:04
8. De ungurime 2:57
9. Lăsai puşca ruginită (cântare) 2:34
10. Katonakísérők 2:10
11. Szász Himnusz, Ländler 5:55
12. Jocul steagului (de chiuit la nuntă) 4:28
13. De-a lungu, ţigăneşte, hărţag 7:43
14. De chiuit la nuntă 3:24

ADATKÖZLŐK / PERFORMERS

Hârleţ Ioan „Nucu” (sz. 1944.), hegedű / violin (1-5, 7-9,11-13)
Boldi Ferdinand (sz. 1942.), hegedű / violin (1-4, 6-11, 13)
Becski Ion (sz. 1948.), háromhúros brácsa / 3 stringed viola
Becski Radu (sz. 1966.), nagybőgő / double bass
Mândrean Ioan „Leon” (sz. 1945.), ének, furulya / voice, flute (9)

Elérhető letöltések: