Both Miklós és a Palimo Story
A Palimo Story az elmúlt esztendők egyik legfontosabb zenei vállalkozása, amit Both Miklós és a Buda Folk Band zenésze, Ifj. Csóori Sándor "Sündi" ötlete alapján született.
A két zenész tavaly ősszel bejárta az ország különböző régióit, ahol tehetséges, de csak szűkebb környezetükben, vagy ott sem ismert zenészek után kutattak. Több mint tízezer kilométert jártak be, elsősorban a hátrányos helyzetű régiókban található cigányközösségeket keresték fel. A program eredményeként kiválasztott tíz zenész - köztük hét, többségükben autodidakta roma zenész megtanulta az együttesre írt és hangszerelt Both Miklós szerzeményeket. A zenekar tagjai Salgótarján mellől, Mohácsról, Dávodról, a Jászságból, Pécsről és Kápolnáról kerültek ki.
Olyan zene született, amely egyesíti mindazon zenei kultúrákat, amelyekkel a magyar városokban és falvakban találkozhatunk. "Ebben a történetben az is egy üzenet, hogy modern hangszerelésben a Kárpát-medencei zenekultúra, mennyire tudott archaikus és egyben kortárs is maradni." - nyilatkozta ifj. Csoóri Sándor "Sündi" a produkcióról. A bartóki gyűjtést idéző programot egy filmes stáb követte és az így készült dokumentumfilm megtalálható a YouTube-on.
A stáb munkahelyek öltözőiben, az utcán, iskola előtt vagy otthonukban bírta rá a fiatalokat arra, hogy mutassák be tudásukat. Sok tehetséggel találkoztak, nem fért bele a zenekarba mindegyikük, de a filmben láthatjuk a kimaradtakat is.
Egy, a fővárosból nem nagyon látható másik Magyarország tárul a néző elé, amely hátrányos helyzete, elszigeteltsége ellenére kimagasló tehetségeket rejt.
A zenekar:
Both Miklós –a projekt vezetője, zeneszerző, gitáros
Csoóri Sándor ‘Sündi’ – brácsa
Rácz Richárd – billentyűs
Balog Tamás Cérna – tambura
Gárgyán Zoltán – szaxofon
Horváth Péter – dob
Sára Csobán – szaxofon
Kállai Géza – basszusgitár
Báder Dzsoni János – cimbalom
Milák Richárd – gitár
Bíró Márti – ének
Olád Dániel ‘Kobra’ - ének
1. Aki engem keres
2. Miért nincs otthonom
3. Istenem
4. Hajnal
5. Ha jön az éj
6. Szerettelek sok ideig
7. Ez a dolog jó dolog – Lassú
8. Ez a dolog jó dolog – Csárdás
9. Ez a dolog jó dolog – Friss
10. Hallgató
Zeneszerző: Both Miklós, dalszöveg: Babiczky Tibor és Both Miklós