Jegyvásárlás

Következő események

Lelkes zenekar koncert és táncház

2016-ban a Vadrózsák Néptánccsoport néhány tagja számára egy táncház alkalmával zenei utazás vette kezdetét, ahol először adódott lehetőség a közös muzsikálásra. Gyermeki lelkesedéssel választották nevüket, és indították el zenei pályafutásukat, amelyet azóta is töretlen lendülettel és odaadással folytatnak. Az elmúlt évek során zenekarrá formálódtak, idén pedig fennállásuk 10. évfordulóját ünneplik.

Repertoáruk az évek során kibővült: elsősorban archaikus népzenét adnak elő, melyet időnként könnyűzenei és egyházzenei elemekkel, valamint népzenei feldolgozásokkal egészítenek ki koncertjeiken. Hisznek abban, hogy zenéjük összekötheti a múltat a jelennel, és átadhatja a hallgatóknak azt a lelkesedést, amellyel minden egyes alkalommal játszanak.

Jegyár: elővételben 1900 Ft, az esemény napján 2500 Ft