Jegyvásárlás

Következő események

Fonó Szerda: Magyarszentbenedeki táncok

Fonó Szerda táncalkalmainkra olyan kezdő és haladó táncosakat várunk, akik tánctanfolyam keretében szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncát illetően. Az élőzenés tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, majd egy közös énektanulással, össztánccal és táncházzal zárul. Várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül!

A januári-februári Fonó Szerda alkalmain Magyarszentbenedek tájegységét ismerhetik meg kedves vendégeink.
Magyarszentbenedek a Maros-Küküllők vidékén található, azonbelül is népzenei felosztás szempontjából Hegymegett (Kutasföld) kistáj területéhez sorolható.
A táj arculata rokon a Mezőségével, nem csoda, ha ennek alapján a feltárás korábbi fázisaiban egyes kutatók a Mezőséghez számították, bár ez a besorolás népzenei és néptáncos szempontból semmiképpen sem helytálló. A Kutasföld nevű kistájat a Kis-Küküllő felől szemlélő helyi megnevezés Felföld vagy Hegymegett néven emlegeti, hiszen települései a vízválasztón túl helyezkednek el, az említett patakok nem a Kis-Küküllőbe, hanem a Marosba ömlenek.
Korábbi kurzusainkon már érintettük Magyarbükkös anyagát, mely a Malozsa-völgyében található magyarlakta falu, ehhez képest Magyarszentbenedek a Szárazvám völgyében található.

A kurzus táncoktatói:
Tóth Fanni Fruzsina és Mir Dávid Hessami - kezdő csoport (Nagyterem)
Farkas Fanni és Kiss Balázs - haladó csoport (Pajta)

Az esti kurzus zenekarai:
Tarsoly Zenekar (haladó) és Horváth Attila és tanítványai (kezdő) (az Óbudai Népzenei Iskola diákjai)

Az est menete:
19:00-20:30 Kezdő és haladó tánctanítás külön termekben (Pajta és Nagyterem)
20:45-21:15 Énektanulás Szél Gáborral (Pajta)
21:30-01:00: Táncház Horváth Zalán és Czelleng Zsófi vezetésével

Jegyár: elővételben: 2300 Ft, esemény napján: 2900 Ft