Jegyvásárlás

Következő események

Tarsoly Zenekar vonós táncháza

A Tarsoly Zenekart a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói alapították 2010-ben, hogy a szeretett magyar népzenénket, magas szakmai színvonalon népszerűsítsék országhatárainkon kívül-belül egyaránt. Erre való törekvésüket és az elmúlt 14 év sikereit számos szakmai elismerés mutatja. 2023 év végén Pest Vármegye Népművészetéért Díjat vehettek át, valamint többek között Nívó-díjat a bonyhádi, különdíjat a tápiószentmártoni népzenei versenyeken, de a Fölszállott a páva c. televíziós vetélkedőben több ízben résztvevő, középdöntős zenekarából, hárman már Junior Príma[1]díjjal is büszkélkedhetnek. A banda rendszeresen együtt dolgozik a magyar néptáncos szakma vezető együtteseivel, műhelyeivel. Gyakori a közös munka az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesülettel és különböző együtteseivel például az országos, szakmai minősítő és szólótánc versenyek alkalmával. A felnőtt korosztályban állandó kísérő zenekarként működnek a siófoki Balaton és a szekszárdi Bartina Táncegyüttes programjain, de vendégszereplésükkel a hazai profi néptáncegyüttesek, így a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes műsorait is megannyiszor erősítik. Ezek mellett rendszeres résztvevői hazai és külföldi néptánc fesztiváloknak: a Duna Karnevál, vagy a százhalombattai Summerfest programjain is fellépnek. Legutóbb Törökországban vendégszerepeltek, de Portugália, Indonézia, Kína és Kanada neve is olvasható azon listán, melyen azt foglalták össze, hogy szerte a világban, merre képviselték már hazánk hagyományos népi kultúráját. Fontosnak tartják a paraszti kultúra zenei örökségének továbbadását, melyet jól mutat, hogy a mára már Zeneakadémiát végzett muzsikusok közül, a 7 tagú bandából 5-en, jelenleg is, aktívan tanítanak. Eddig 6 lemezük jelent meg, melyek közül a legutóbbi az „Írtam egy levelet Amerikába” címet viselő album, egy manapság is aktuális téma, a népek és azokon belül is, a magyarok elvándorlását dolgozza fel a Kárpát-medence zenei hagyományain keresztül. A 2024-es évre új koncertanyaggal készültek, ahol az érdekes zenei párhuzamoké és ellentéteké a főszerep. E tematikus zeneélmény kidomborításában Bartók: Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje c. tanulmányát, valamint színes hangszerpalettájuk változatos hangzásvilágát hívták segítségül.

Tagok:

Bencze Mátyás - hegedű
Blaskó Norbert - hegedű
Jobbágy Bence - cimbalom
Böröcz Balázs - brácsa
Laukó Tamás - nagybőgő

Jegyár: elővételben 1500 Ft, az esemény napján 2000 Ft