Jegyvásárlás

Következő események

„Zene és tánc úgy, mint Széken” – Táncház a városi táncházmozgalom kibontakozásának 50. évfordulója alkalmából

Ötven esztendeje, 1972 tavaszán négy amatőr táncegyüttes, a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas tagjainak részvételével megtartották az első budapesti táncházat, a Sebő együttes élő muzsikájára. A „Zene és tánc, úgy, mint Széken” mottóval, zártkörűen induló kezdeményezés hamarosan nyílt klubokban folytatódott: útjára indult a táncházmozgalom. Sikerének és fennmaradásának titka talán abban keresendő, hogy általa széles tömegek és egymást követő generációk életének vált részévé zenei és táncos anyanyelvünk.

A cél, hogy minél többen megismerjék és részeseivé válva használják mindennapi életükben a táncház értékeit. A ma már világszerte mintát adó táncház szórakozva-tanuló módszere rendkívül egyszerű. Szükséges hozzá egy jó zenekar, amelynek akusztikus muzsikájára a táncházvezető pár mutatja a lépéseket. A tanulókörbe bárki beállhat, s hamarosan – akár néhány figura variálásával – „szabadon” táncolhat. Ez a szabadság azonban nem teljes kötetlenséget jelent, hanem a megismert stílusokon belüli önálló építkezést.

A félévszázados jubileum megünneplésére stílszerűen a Táncház Egyesület szervezésében a táncház formát választottuk a Fonó Budai Zeneházban, az élő zenére tartandó tájegységi táncházak sorozatával.

Program:
17.00 Paramisi Társulat
18.00 Kolompos Együttes
19.30 Táncház 50 kiállítás és Táncház 50 kötet bemutatása
20.00 Táncház

Közreműködő zenekarok: Bajkó, Berka, Kolo, Erdőfű

Tánctanítók: György Károly és párja, Kakuk Pál és Nagy Timea, Busai Norbert és Busai Zsuzsanna

Házigazda táncegyüttes: Corvinus Közgáz Táncegyüttes Deffend Irén vezetésével, valamint a Ránki György AMI Bokréta csoportja 

Táncház, gyerekprogram, Táncház50 kiállítás, Táncház50 könyv bemutatója