Következő események

Kamaracsütörtök:

Ephemere

Ephemere

Egészen friss formáció az Ephemere, amely 2020 óta működik zenekarként. Alapvetően Caussanel Izabella és Orbay Lilla párosát fedi, akik számos közreműködővel, többféle felállással mutatták már meg dalaik sokszínűségét, a jazzkereteket népzenei elemekkel tűzdelő, néha populárisabb impulzusokat is beépítő fúziós világot, amelyen belül persze a két énekhang játékosságának, egymásra hatásának jut a főszerep. Folk-jazz magyar, francia, angol nyelvű dalokkal, hosszan velünk maradó felvillanásokkal.

Caussanel Izabella és Orbay Lilla jazzénekesi, konzervatóriumi ismeretségük során kezdett el együtt dolgozni. Caussanel Izabella félig francia, félig magyar származású (édesanyja Gyenis Katalin folkénekes, akit többek között a Vujicsics Együttes és a Téka Együttes fellépéseiről is ismerhetünk), 2017 óta él Magyarországon, és tagja az Ötödik évszak zenekarnak, amelyben népzenei hangszereléssel játszanak magyar folk- és francia sanzonhatásokat összeboronáló akusztikus városi zenét. Orbay Lilla az Orbay Lilla Grouppal már nevet szerzett magának jazzkörökben, rendkívüli tehetség, aki zenekarvezetőként is figyelemre méltó. Ők ketten aztán a jazz tanszakon találkoztak, inspirálták egymást, és újabbnál újabb ötleteik születtek, melyek az Ephemere formációban törtek utat maguknak. Az együttes jellemzően finomszövetű jazzből indul ki, ahhoz népzenei elemek csatlakoznak, és akár még az Ibeyi testvérpáros sajátos popzenéjét is megidézik. Sanzonok, jazz-sztenderdek mellett Ady-verset is feldolgoztak már, de még számos lehetőség rejlik bennük, így remélhető, hogy a zenekar csak nevében hordozza a pillanatnyiságot. Hogy fellépéseik élményt nyújtanak, az viszont pillanatnyilag sem kétséges.