Jegyvásárlás

Következő események

„Halljunk szót...!” –  A Táncháztalálkozó 2022 nyitókoncertje és táncháza


Herczku Ágnes: Hozomány – Magyarvista

Herczku Ágnesnek a 2018-ban kiadott Hozomány – Erdélyi népzene régen és most – Visa című népzenei albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje” volt, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye.

Az énekesnő, soron következő Hozomány – Magyarvista című albumát most egyetlen vistai (Kalotaszeg) asszony, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” dalai köré építette. Erre nemcsak „Erdei” Erzsi kivételes egyénisége, repertoárjának gazdagsága és a faluban betöltött közösségi szerepe adott okot, hanem az évek során elmélyülő, egyre meghittebb kapcsolatuk is.

Az album ismét dupla CD-t tartalmaz: a Gyűjtés-en az évekkel ezelőtt felvett dalok válogatott anyaga, a Revival CD-n pedig a hazai népzenészek legjavából összeállított zenekar énekes és hangszeres felvételei hallhatók. Ez utóbbi felvételek „Erdei” Erzsi énekei mellett Kallós Zoltán gyűjtéseire is támaszkodnak, olyan híres prímások játékát megidézve, mint a mérai Antal Ferenc „Árus” vagy a bánffyhunyadi Varga Ferenc „Csipás”.

Ez az értékmentő, de előremutató album egyszerre állít emléket a falusi Mestereinknek, énekeseknek, zenészeknek, ugyanakkor mintát adhat arra, hogy ez a zenei kultúra megtanulható, átadható és nagyon-nagyon szerethető.

Herczku Ágnest gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jótanácsai vezették, ezért a sorozatot az Ő emlékének ajánlja. A lemez a Fonó Budai Zeneház gondozásában, az NKA és a Hagyományok Háza támogatásával jelenik meg.

Közreműködők:

Herczku Ágnes – ének
Nyitrai Marianna – ének
Szél Gábor – ének
Major Levente – hegedű
Gombai Tamás – hegedű
Pál István Szalonna – hegedű
Szász József Árpád – kontra
Mester László „Pintyő” – kontra és brácsa
Molnár Péter – bőgő és cselló
Havasréti Pál – cselló
Farkas Fanni – tánc
Kiss Balázs – tánc

Vörös Menyhért – videó
Nikola Parov – zenei rendező

21:00 Táncház

Bővebb információ: http://tanchaztalalkozo.hu

Felhívjuk kedves közönségünk figyelmét, hogy a koncertre ülőhelyeket korlátozott számban és érkezési sorrendben lehet elfoglalni. A megértést köszönjük!

tht_logo.png

Fotó: Bácsi Róbert László