Következő események

"Szép a tavasz, szép a nyár" - Csík János és a Mezzo lemezbemutató

Sajátos, jó hangulatú zenei élményt ígér Csík János és a Mezzo zenekar. Friss, lendületes előadásukban a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató, jó hangulatú dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki a könnyűzenéhez, ki pedig a jazzhez áll közelebb – éppen ezért színes és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős. A dalokat – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösbe bújtatta, szerethetően megidézve a régi időket, újragondolva azokat.

A zenekar tagjai:

Csík János - hegedű, ének
Kisgyőri Krisztián - bőgő
Mészáros János - brácsa, trombita
Németh Zsolt - gitár
Rácz Gábor - zongora
Vadas László - citera, tangóharmonika

Vendég: Szabó Balázs

Előzenekar: Új Gereben

Az együttes a több mint három évtizedig (Rácz Antal haláláig) működő Gereben együttes nyomdokain haladva 2018-ban alakult. A régi társaságból három tag alapította, bevonva Debreczeni-Kis Helga citerást. Az együttes stílusára az improvizatív népzene, a citerajáték széles lehetőségeinek a keresése jellemző. A két citera és a koboz mellett dob- és gardonkíséret jelenti a ritmushátteret.

Az együttes tagjai:
Debreczeni-Kis Helga: citera; a „Fölszállott a páva 2017” c. vetélkedő legjobb szólistája
Farkas Zoltán Batyu: dob, gardon, tánc; többszörösen kitüntetett táncművész, koreográfus
Szlama László: koboz; Junior Príma díjas
Túry Ferenc: citera; a volt Gereben együttes alapító tagja

Jegyár: december 31-ig 2500 Ft, január 1-től január 31-ig 3000 Ft, a koncert napján 3500 Ft

Jegyvásárlás