
9. Wine & Violin Hegedűkészítők Szalonja
Következő események
!!!VÁLTOZÁS!!!
Kedves Vendégeink!
Ahogy arról korábban tájékoztattunk Benneteket, a hétvégi rendezvényre vendégül hívtuk egy neves észak-olaszországi fakereskedő cég, a Rivolta képviselőit.
Tekintettel azonban a kialakult, és elmúlt hetekben fokozódó nemzetközi egészségügyi helyzetre a cég úgy döntött, lemondja látogatását. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a cég minden képviselője jól van, de a Fonó teljes személyzetével egyetértésben szeretnének minden kockázatot elkerülni, ezért született ez a döntés.
Természetesen a megfelelő pillanatban szeretnék pótolni látogatásukat, amelyről szintén tájékoztatni fogunk Benneteket.
Amennyiben a remélhetőleg a közeljövőben megtörténő látogatásukig szeretnétek velük kapcsolatba lépni vagy tőlük rendelni, jelezzétek ezt a Wine&Violin főszervezőjének, Faragó-Thököly Mártonnak a faragomarci@yahoo.ie címen.
Köszönjük megértéseteket!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Vonós mesterhangszerek és vonók kiállítása, borkóstolók, koncertek
"Egy hegedű megalkotásához, mint egy jó bor elkészítéséhez, szükséges a megfelelő alapanyag, a tudás, elkötelezettség, valamint a szakmánk iránti alázat és tisztelet. Az elkészült hangszerek mind egyediek, a készítők sajátos vonásait hordozzák magukban. Fontos a különböző részletek alapos kidolgozása egy tökéletes tárgy megalkotásához, ami az emberi érzékeket próbálja maximálisan kielégíteni. Ezzel a gondolkozással igyekszünk a magyar hegedűkészítést újra felvirágoztatni. Jöjjenek és találják meg a számukra legmegfelelőbb hangszert és beszélgessenek kötetlenül készítőikkel egy finom bor társaságában!" (Faragó-Thököly Márton)
Kevés szakma van a világon, amely nem futószalagon termeli termékeit, ahol a mester keze munkája döntő jelentőségű. A Wine & Violin Hegedűkészítők Szalonján hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be, az esti koncerteken pedig világhírű művészek és remekművek szólalnak meg. A kiállított vonós hangszereket kézbe lehet venni, ki lehet próbálni; hegedűk titkai nyílnak meg a látogatók előtt, miközben hazai borászatok nedűit kóstolgathatjuk.
Kiállító készítők: Adonyi Iván, Bárdi Szabolcs, Etzler Bernd, Faragó-Thököly Márton, Ficsor Gergely, Gollob Balázs, Héjja János, Holló Bence, Kovács Tibor, Kőrösi Ferenc, Nagy András, Popara Nikola és Székely Márton.
A kiállítókról bővebben itt:
http://www.wineandviolin.com/hu/kiallitok/
Az idei hangszerkiállítás különleges vendége a Rivolta hangszerfa kereskedőcég Észak-Olaszországból. A kiállítás ideje alatt megtekinthető és vásárolható lesz a minőségi és egyedi hangszerfa kínálat.
Kiállító borászok / Exhibiting wineries:
Az idei Wine & Violin hétvégéjének boros programját a Borkult csapata hozza el a Fonóba. A március 7-8-i időpont adta magát, hogy - egy kicsit
a nőnapnak is figyelmet szentelve - a magyar női borászok kerüljenek a középpontba. Az ország számos borvidékéről hoznak a kóstolni vágyók
számára kiválóbbnál kiválóbb borokat, bizonyítva ezzel is, hogy a hölgyek semmivel sem tudnak kevesebbet, mint férfi kollégáik. A hétvége egyik érdekessége továbbá, hogy a programon résztvevő borászok borai közül kiválasztásra kerül majd a „Hegedűkészítők Bora” is, ami 1 éven keresztül lesz megkóstolható a Fonóban.
A borverseny zsűrije:
Becze Szilvia, a Bartók Rádió műsorvezetője
Kuczera Barbara népi hegedűs, hegedűtanár
Miranda Liu hegedűművész, a Concerto Budapest koncertmestere
Réfi Zsuzsanna, zenei szakíró, Gramofon magazin
Tóth Endre zenetörténész, műsorvezető
Zsoldos Dávid zenetörténész, a Papageno alapítója
Valamint hat kiállító hegedűkészítő
Kiállító borászok:
Csetvei Krisztina - Csetvei Pince
Nyúlné Dr. Pühra Beáta - Nyakas Pince
Koczor Dóra - Koczor Pince
Hegedűs Anett - Thummerer Pincészet
Laposa Lilla - Laposa Birtok
Zsirai Kata - Zsirai Pincészet
Gálné Dignisz Éva – Gál Szőlőbirtok és Pincészet
A program szakmai partnere:
Magyar Szolo- és Borkultúra Np. Kft.
www.borkult.hu
Program
2020. március 7.
16.00-tól látogatható a Wine and Violin kiállítás (Pajta)
17.30 kerekasztalbeszélgetés a készítőkkel és a borászokkal
vezeti: Tóth Endre zenetörténész
18.30 kiállításmegnyitó (Pajta)
19.30 Langer Ágnes (hegedű) és Szalai Éva (zongora) koncertje (nagyterem)
Műsor: Schubert h-moll Rondo, Grieg c-moll Szonáta
20.30 A VOLOSI (Pl) koncertje (nagyterem)
A VOLOSI-ról talán túlzás nélkül elmondható, hogy az egyik legkülönlegesebb vonós zenei formáció, a világzenei piacon pedig valóban páratlan, amit a színpadon elénk tárnak:
öt virtuóz vonós, elképesztő energiákkal áradó zene, népzenei ihletettség, mégis teljesen egyéni hangzás.
Itthon nevüket legutóbb Lajkó Félixszel közösen készített lemezük kapcsán hallhattuk. A közös album sorozatos toplistás helyezésekkel bekerült 2019 legjobb világzenei lemezei közé. A koncertközönség az elmúlt években többször hallhatta őket együtt: A Budapest Ritmon, a Müpában és a Budapest Folk Festen is felléptek közös műsorukkal.
A Fonóba ezúttal saját műsorukat hozzák, március 7-én este 20.30-kor lépnek fel a házban.
A koncertet a Lengyel Intézet támogatja:
Borkóstoló nyitástól, zárásig
2020. március 8.
12.00-tól látogatható a kiállítás
14.00 a Somogyi Vonósnégyes koncertje
SOMOGYI Péter 1. hegedű
LENDVAI György 2. hegedű
TÓTH Balázs brácsa
PÓLUS László gordonka
Műsoron:
Beethoven op. 18 no1
Dvorák:F dúr (“Amerikai”) vonósnégyes op. 96
A műsor második felében a művészek megszólaltatják a kiállítók hangszereit is Házigazda: Tóth Endre zenetörténész
Borkóstoló nyitástól, zárásig
Az esemény programfüzete itt található >>
A kiállítás látogatása, valamint a vasárnapi koncert ingyenes.
Jegyárak a szombati koncertprogramra
Early bird – az első 30 db jegy: 2000 HUF
Elővételben: 2500 HUF
A koncert napján: 3000 HUF