Következő események

Kedd esténként tánctanítás!


Keddi táncalkalmainkra olyan kezdő és haladó táncosakat várunk, akik tánctanfolyam keretében szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncát illetően. A tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, majd egy közös énektanulással és élő zenés össztánccal zárul. Várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül.

Tanított táncanyag (szeptember, október): Felcsíki táncok

Tánctanárok:

Haladók: Kádár Ignác, Vajai Franciska
Kezdők: Hajdú Flórián, Tóth Melánia

Zenekar: Mihó Attila és zenekara

Éneket tanít: András Orsolya


A székelység táncainak régiesebb vonásait őrzi Felcsík, mely Csíkszeredától északra, a Bogáti szoros és Balánbánya között terül el. E vidék táncait a kemény ritmikusság és a játékosság egyaránt jellemzi. Valamikor egész Felcsíkon hegedűvel és gardonnal muzsikáltak, később került be a zenekarba a hegedű-kontra, majd a bőgő, mely a gardon szerepét vette át.

Az este menete:
19:00-20:30 Tánctanítás
20:30-20:45 Énektanítás
20:45-21:00 Össztánc

Duduj Rozáliára emlékezünk:

Augusztus 18-án elhunyt Duduj Rozália, csíkszentdomokosi cimbalmos és gardonos, sok táncházas gardonos tanítómestere.
Duduj Rozália 1939. november 27-én született Csíkszentdomokoson. Hat osztályt jár, apja tanította kottát olvasni, amit később már elfelejtett. Anyjától tanult meg gardonozni. Kevesen tudták róla, hogy kitűnően cimbalmozott, és habár a nyolcvanas évek végén hagyományos lakodalomban még hallhatták őt játszani, a legutóbbi évtizedekben már nem szólaltatta meg a hangszert. Virtuóz gardon-játéka, jóhangulat-keltő képessége miatt Felcsík egyik legjobb zenészeként tartjuk számon.

Jegyár: 1000 Ft

Jegyvásárlás