Márciusban több lemezbemutató várja az érdeklődőket a Fonóban, rögtön a hónap első napján a Berka táncház előtt lép színpadra az amor fati, új lemezének anyagával. Március 9-én Hajdú Klára Fúvom az énekem című zenei anyaga mutatkozik be a Fonóban. Március 22-én pedig a Lámpaláng hoz egyfajta sajátos, énekelt költészetet a házba.

Az amor fati albuma életigenlő vallomás a zene szeretetéről, érzelmekről, zenei otthonosságról, és mindezek összefonódásáról. A lemez 2023 decemberében jelent meg, címe szójáték az énekes – Szalay Fatima - nevével, ugyanakkor tükrözi azt a tudatosságot, amely az egész lemezt jellemzi. A lemezen négy nyelv szólal meg a magyaron kívül, a velünk élő, ránk leginkább ható etnikumoké. Ezek a népek sok száz éve formálják a magyar kultúrát és zenét, így a lemezen szerepelnek török, román, cigány, valamint horvát dalok is. Az autentikus magyar népzene mellett versmegzenésítés, világzene, énekelt mese is hallható a lemezen. “Szalay Fatima első szólólemeze az év legizgalmasabb népzenei hangzóanyaga. Az énekesnőnek nagy jövő jósolható és végre egy zenekar, amelynek tagjai messziről kerülik a sémákat.” -írta róluk Liber Endre, FolkEuropa

Hajdu Klára saját kvartettje 15 éve a jazz szakma elismert zenekara. Eddig négy lemezük jelent meg, melyeket mind a szakma, mind a közönség rajongó elismeréssel fogadott és kettő ‘Fonogram’ jelölt lett. Dalaikat a magyar jazz csatornák mellett Európától Mexikóig pörgetik a rádiók, és több mint 30 országban streamelik a hallgatók. Minden eddigi albumuk elérhető a japán lemezboltok polcain. A zenekar ‘Fúvom az énekem’ című lemeze 2022 tavaszán jelent meg, amelyen Klára kedvenc magyar népdalai hallhatóak a quartettől megszokott hangzásban és hangszerelésben. A zenakar – aki először hozza a Fonó színpadára a népzenei ihletésű albumot - vendége ezúttal a Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos, Borbély Mihály. Ugyanezen az estén, március 9-én a Horváth „Tojás” Gábor trió is fellép, egy jeggyel látogatható mindkét koncert.

A Lámpaláng zenéje trióból hattagú zenekarrá bővült, saját dalokkal, megzenésített versekkel, balladákkal, ráolvasásokkal és mondókákkal teremtenek kalandos zenei világot, egyfajta énekelt költészetet. Zenéjük előszeretettel kalandozik a műfajok erdejében: érintünk folkot, modern country popot, bluegrasst, időnként rockot és finom énekes-dalszerző dallamokat is. Tisztelegnek Weöres Sándor, Radnóti Miklós, József Attila, Pilinszky János és Nagy László költészete előtt, amelyek mellé egyenlő félként emel be kortárs verseket és saját dalszövegeket is a formáció. Az együttes 2024. március 1-én megjelenő új, ,,Egyedül a magasban” címet viselő nagylemezére egy nagyon friss, gazdag és új Lámpaláng-hangzást álmodtak meg az alkotók., amely március 22-én hallható majd a Fonóban.

március 1. https://www.fono.hu/hu/programok/2024/amor-fati-lemezbemutato/

március 9. https://www.fono.hu/hu/programok/2024/hajdu-klara-quartet-feat-borbely-mihaly-fuvom-az-enekem-horvath-tojas-gabor-trio/

március 22. https://www.fono.hu/hu/programok/2024/egyedul-a-magasban-lampalang-lemezbemutato/