Két irányadó nemzetközi felület minden hónapban közzéteszi a legjobb világzenei albumok listáját: A World Music Charts Europe (WMCE), ahol 50 világzenei rádiós szakember validálja a lemezeket és a Transglobal World Music Charts, ahol a világ minden tájáról származó világzenei szakemberek értékelik az albumokat. Februárban a Tárkány Trió A cimbalomprímás c. albuma felkerült a WMCE toplistára a legjobb 20 lemez között egyetlen magyar albumként a 16. helyen. A Transglobal World Music Charts 40-es listáján pedig két magyar album is szerepel a legjobbak között, 30. helyen a Cserepes The Sold Girl című lemeze és 33. helyen a Tárkány Trió A cimbalomprímás c. albuma. Mindkét lemez a Fonó kiadványa.

A Tárkány Trió debütáló albuma, A cimbalomprímás a cimbalmot, mint szólóhangszert mutatja be és a cimbalomprímási hagyományt dolgozza fel, viszi tovább egyedülálló módon. Az alkotók így nyilatkoztak a lemezről:

„A cimbalmos népzenei gyűjtésekről egyszerre mondható, hogy sok és kevés van belőle. Sok van, hiszen a magyarlakta terület minden szegletéből akadnak felvételek, de ezek a felvételek mégis esetlegesek és rövidek, töredékesek. A gyűjtők általában csak pár dallam erejéig, mint egy érdekességet villantják föl a szóló cimbalmot. Ez a pár dallam gyakran ugyan az a pár dallam, ill. többségük a gyűjtések idején éppen divatozó legújabb, polgárias táncok köréből kerül ki, és a számunkra kedvesebb régebbi korok veretes melódiái elmaradnak. A Tárkány Triót azzal a szándékkal hoztam létre, hogy megszülessen az első zenekar, amely az eredeti magyar népi cimbalomzenét bemutatja, a cimbalomprímás hagyományt folytatja. Bármilyen furcsán hangzik, ilyen még nem volt, és máig ez az egyetlen zenekar, amely ezzel foglalkozik.” (Tárkány-Kovács Bálint a Tárkány Trió A cimbalomprímás c. lemezéről)

Cserepes Károly - a lemezen egyszerűen csak Cserepes - The Sold Girl című albuma az alkotó nagysikerű remix-lemezei sorában a következő. A The Black Lake (2016), a My name is Elvis Presley (2018), a The Big Slalom (2020) és a Nachtmusik (2021) után Cserepes most törökséggel való kapcsolatunkra, múltunkra reflektál és ugyanazzal a technikával dolgozik, mint az előző lemezeken: tradicionális hangfelvételeket ágyaz szokatlan zenei környezetbe új zenei szövetet létrehozva.

Az alkotó így vall a lemezről:„A „törökséggel” való kapcsolataink a régmúlt homályába vesznek. Kevés azon évszázados népdalaink, balladáink száma, amelyek még emlékeznek ezekre a találkozásokra. Akkor is csak nagyon finoman, letisztultan, csendesen, érzelemmentesen. A legnyugodtabb elbeszélő hangon fogalmazódnak meg a legsúlyosabb drámai tartalmak. Véletlenül épp a török folklór érzelemgazdagsága, drámai ereje, „vadsága” látszott az egyik lehetőségnek, hogy segítségükkel ezeknek a szövegemlékeknek a rejtett drámaiságát kibontsuk. Legyen átélhető, hogy a török hódoltság milyen szenvedést jelentett a civil lakosság számára. Mert, ahogyan a jelen háborúi is, minden háború róluk szól: a civil áldozatokról, az anyáról, a lányról, a gyerekről.” (Cserepes Károly)

A World Music Charts Europe itt érhető el »» https://wmce.de/

A Transglobal World Music Charts pedig itt érhető el »» https://www.transglobalwmc.com/

A Fonó lemezei itt érhetők el »» https://www.fono.hu/hu/webshop/