Kilencvenhat éves korában elhunyt Pál István tereskei mesemondó, dudás. Pál Pista bácsi, a Népművészet mestere és a Magyar kultúra lovagja címekkel kitüntetett, Madách Imre- és Artisjus-díjas nógrádi pásztorember volt az utolsó hagyományőrző magyar dudás, képviselője annak a műveltségnek, mely korábban a Palócföld jelképe volt. Hatására fiatalok tucatjai kezdtek el dudálni. Dalaival, hangszereivel és hangszertudásával, valamint tudatos hagyományoktatási missziójával kiérdemelte Nógrád megye és a Magyar Állam legrangosabb szakmai kitüntetéseit.

A Fonó nevében Berecz István művészeti vezetőnk búcsúzik, emlékezik:

Juhászlegény a határon furulyál. Pál Pista bácsi egyik kedvenc nótája így kezdődik. Már nem énekli, nem furulyál. Elment közülünk, itt hagyott minket. Halála hatalmas gyász tanítványainak, dudásoknak, furulyásoknak, énekeseknek, az egész táncház mozgalomnak. Az a mester volt, akinek nemcsak muzsikája, énekei, tudása volt felfoghatatlanul hatalmas és változatos, hanem egész élete, magaviselete, jelleme példaértékű. Ősszel balesete miatt izgultunk érte, gyűjtöttünk neki. Fiatalemberként épült fel belőle 95 évesen. Énekelt, furulyált újra. Tanítványait okította, akik szép számban álltak körülötte betegsége idején is. Egyik este úgy aludt el, hogy rábízta már nem létező Ringyó kutyájára a nyájat. Megsimította, s rábízta. Aztán most, 96. születésnapja után pár nappal végleg itt hagyott minket. Itt hagyott s mégis örökre itt marad közöttünk. Hiszen énekei, muzsikája, meséi, történetei, tanításai számtalan tanítványán keresztül szólni és zengeni fognak. S drága Pista bácsi, Te onnan föntről, szigorú szemedbe húzott kalapod alól, mosolygó lélekkel fogod nézni, hogy amit itt hagytál, az halhatatlan. És általa Te is, drága Pista bácsi!

Részletesen itt olvashattok Pál Pista bácsi életéről