• 271.jpg
    Megjelent a Dresch Quartet: Kapu és kert

    A Fonó kiadásában az ünnepekre megjelent a következő “Dresch opus”; a legendás kvartett új lemeze.

    Tovább
  • 270.jpg
    Magyar Örökség díjat kap a Fonó

    A díjat 2013. december 21-én adják át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.A Fonó nevében az alapító, Lukács József és a Fonó ügyvezető igazgatója, Horváth László veszik át a díjat.

    Tovább
  • 272.jpg
    Megjelent a Muzsikás 40 könyv!

    Minden idők legismertebb magyar népzenei együttese, a magyar kultúra igazi nagykövete a Muzsikás együttes, már olvasható is!

    Tovább
  • 269.jpg
    Összefogás hagyományőrző mestereinkért

    Egyre több idős mester kerül nehéz anyagi körülmények közé, sokan olyan betegséggel küzdenek, amely lehetetlenné teszi, hogy továbbra is zenéljenek. Mezei Ferenc Csángáló, a Szászcsávási zenekar brácsása Parkinson kórban szenved, anyagi helyzete azonban a

    Tovább
  • 273.jpg
    Kezdődik a Héttorony Fesztivál

    November 6-án kezdődik és 20-áig tart az idei Héttorony Fesztivál összesen 10 helyszínen határon innen és határon túl.

    Tovább
  • 268.jpg
    Csík zenekar: telt ház és bakelit

    A Csík zenekar október 19-ei Fonó-béli koncertjére elfogytak a jegyek. A zenekar exkluzív duplabakelit lemeze, amely előrendeléssel vásárolható meg a Fonó webboltjában az októberi átvétel helyett későbbi időpontban lesz átvehető.

    Tovább
68 / 91