Price:
4400Ft (13 EUR)

Idén ötven éve annak, hogy megjelent az Anthology '64, rajta a hatvanas évekbeli modern magyar jazz 13 legjobb formációjával. Ez a könyv azonban nem csak az azóta eltelt fél évszázad legfontosabb műfajtörténeti eseményeit, szereplőit, folyamatait, dokumentumait mutatja be, hanem azt is, hogy mi volt ennek az előzménye. Hogy az egykoron New Orleans-ban született, majd a harmincas évekre Amerikát meghódító jazz hogyan jelent meg – mintegy a szabadság szimbólumaként – a két világháború közötti Európában, így Magyarországon is. Hogy miként tiltották először a németek, majd az oroszok és miként vetették be „kulturális trójai falóként” az amerikaiak. Hogy mindezek ellenére miként élt tovább az ötvenes évek fővárosi éjszakai életében, majd miként csúszott át a tiltottból a tűrt kategóriába, s tör(hetet)t a felszínre a hatvanas évek legelején. S hogy a kezdeti óvatos lépésektől, a Dália Klubtól, a Modern Jazz lemezsorozattól és a jazztanszak megalakulásától mennyire göröngyös, ám sok színes egyéniséget és produkciót felmutató utat járt be a műfaj, mire eljutott odáig, hogy immár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem keretein belül oktatják.
Az évforduló apropóján megszületett tehát a magyar jazz történetét átfogóan feldolgozó első olyan könyv, amely nemcsak a szűk szakmának, hanem a szélesebb nagyközönségnek is szól, szakszerű, de közérthető, olvasmányos stílusban. Olyan muzsikusnagyságokról, mint Martiny Lajos, Kovács Gyula, Pege Aladár, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Szabados György, Dresch Mihály, Tóth Viktor vagy Oláh Kálmán, s olyan korszakos formációkról, mint a Benkó Dixieland Band, a Syrius, a Rákfogó, az Interbrass, a Trio Stendhal, a Trio Midnight vagy a Modern Art Orchestra. A magyar jazz története egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos „sztori”, melyet nem csak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnak alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődők is.

Részlet a műből: ... a ragtime és a jazz mint zenei fogalom már egészen hamar, a húszas évek elejének Magyarországán felbukkant (igaz, miként jeleztem, még más jelentéstartalommal). Ahogy az 1926-ban elindított Szekeres Jazz-zeneiskolában – a nevével ellentétben – szintén nem hamisítatlan New Orleans-i fekete muzsikát tanítottak. De mindeközben 1928-ban a frankfurti konzervatórium keretein belül az egykori Kodály-tanítvány, Seiber Mátyás megalapította a világ (!) első – bár Hitlerék hatalomra jutása után be is zárt – jazztanszakát. Ugyanabban az évben pedig a hazai modern zenetudomány egyik megalapítója, Molnár Antal Jazzband címmel a világon szintén az elsők között igyekezett – a mából visszatekintve eléggé vitatható módon – bemutatni ezt az akkor még meglehetősen fiatal műfajt.

A jazzes gyökerek tehát Magyarországon az általános vélekedéssel szemben a negyvenes éveknél lényegesen messzebbre nyúlnak vissza. Miközben szakmai berkekben máig komoly viták folynak arról, hogy „meddig jazz a jazz?”, és honnan tekintendő az legfeljebb improvizatív tánczenének.