2020, Fonó
Price:
3000Ft (9 EUR)

"Ez a jubileumi kötet 25 különböző korú, a Fonó Budai Zeneház más-más időszakában szocializálódott, ahhoz változó intenzitással kötődő, de annak szellemiségét egyaránt magáénak érző művész vagy menedzser portréinterjúján keresztül igyekszik megmutatni a magunk mögött hagyott negyed évszázadot. Nem feltétlenül a Fonót méltatják (persze azt is megteszik), sokkal inkább a hagyományokhoz való kötődésről és az azoktól való elrugaszkodásról, nemzedékük kulturális identitásáról és cselekedeteik mozgatórúgóiról vallanak. Különböző irányból érkeznek, és különböző irányba tartanak, mégis, életpályáikból és személyes sorsaikból összeáll az a kultúrtörténeti folyamat, amit akár szubjektív folktörténetnek is nevezhetünk."
(Jávorszky Béla Szilárd)

A kötetben a következő művlészekkel található interjú:
Sipos Mihály
Gryllus Dániel
Krulik Zoltán
Kása Béla
Éri Péter
Kiss Ferenc
Dresch Mihály
Borbély Mihály
Porteleki László
Berecz András
Kelemen László
Lukács József
Zsidei János Zsono
Csík János
Liber Endre
Agócs Gergő
Horváth László
Herczku Ágnes
Lukács Miklós
Bognár Szilvia
Fitos Dezső
Fehér Zsombor
Csoóri Sándor Sündi
Paár Julianna
Kubinyi Júlia